Derma-rolleren több sorban található 0,5-1mm hosszúságú igen vékony tűk sokasága. Ennek használatakor a tűszúrások nyomán beindul a bőr saját kollagén, és elasztin termelődése. Amitől a bőr rugalmasabb, tömörebb tapintású, a tág pórusú felszín kisimultabb lesz. Az idő haladtával meginduló természetes bőrizmok megereszkedése lassítható, kis részben vissza is fordítható. Az eszköz használatakor keletkező enyhe bőrpír pár órán belül elmúlik.
Mindenkit csak a saját derma-rollerével rollerezünk! Ezért az első alkalommal mindenkinek meg kell vennie egy derma-rollert, ha ezt a kezelést választja. A roller ára nincs benne a kezelés árában.
Első lépésben a bőrt megtisztítjuk a sminktől és a szennyeződésektől. Ezt követően eltávolítjuk a fölösleges, elhalt hámréteget. Ezt sima peelingezésel vagy mikrodermabrázióval érjük el. (A peelingezés a lent szereplő árban benne van, míg a mikrodermarázió árát – 3000 Ft – külön felszámítjuk.) Ha eltávolítottuk az elhalt hámréteget, akkor először érzéstelenítjük a bőrt, majd lefertőtlenítjük.
Az érzéstelenített bőrt gyors mozdulatokkal több irányba hengerezzük. Hengerezésnél is már csepegtetünk hatóanyagot a bőr felszínre, így már ekkor juttatunk be hatóanyagot a bőr mélyébe.
Hengerezés után további hatóanyagot viszünk fel a bőrre, s azt juttatjuk be. A mezoterápiás készülék kezelőfejét finoman mozgatva hagyjuk rajta az adott területen, míg a hatóanyag teljesen fel nem szívódik.
A hatóanyag felszívódása után Ön kap egy pakolást (Oxynergy Paris maszkot, amely oxigént és hyaluront tartalmaz), amit kb.15 percig hagyunk Önön. Ezután hidratáló krémet (Oxynergy Paris-tól a bőrtípusodnak megfelelően) viszünk fel az arcára, s így távozik el tőlünk. Otthonra ajánljuk a bőrtípusának megfelelő krémet, tonikot, és arclemosót.
Kúra szerű alkalmazását javasoljuk, ami 4-5-6 alkalomból áll az Ön bőrének, és igényének megfelelően. A változás már 1.-2. alkalom után érezhető. Kitűnően kombinálható más kozmetikai kezelésekkel. (pl.: pl.: mikrodermabrázió, pigmenthalványítás, mélyhámlasztást követő bőrstruktúra felépítő kezelés, anti aging kezelés)
Az eredmény fenntartása érdekében havonta egyszeri fenntartó kezelés javasolt.
A tű nélküli mezoterápiás kezelésnek a célja lehet az arcbőr szerkezetének fiatalítása, feszesítése, mélyhidratálása. Ezáltal a kisebb ráncok eltüntetése, mélyülésének megelőzése. Ezen kívül a derma-roller-es kezelés célja lehet még a kamaszkori pattanásos (aknés) bőr egyenetlenségeinek korrigálása, aknék maradványaiként meglévő hegek kezelése.
A tű nélküli mezoterápiás kezelést 20-75 éves korig mindenkinek ajánljuk aki a következő problémák valamelyikére keres megoldást:
az öregedés következtében kialakult elváltozások, ráncok
pigmentfoltok,
a túlzott napozás illetve szoláriumozás következtében károsodott (ráncosodott) bőr
kamaszkori pattanások maradványainak kezelése
A fentieken kívül Önnek nem ajánlott a mezoterápiás kezelés, ha a következő betegségekben szenved: herpesz, vagy más bőr fertőzés, pikkelysömör, ekcéma. Illetve terhesség és szoptatás alatt szintén nem ajánljuk Önnek a mezoterápiás kezelést.