Vége van a nyárnak... JAAAJ a BŐRÖM!!!

Nyárvégi bőrápolás – Bevezető lecke

Nyáron mindenki nyaral, strandol, napfürdőzik. Inkább vágyódunk a szabadba, mint a munkahelyünkre. A mi pici üzletünk is szabadságolta magát egy időre. Szépen bezártuk a „szentély kapuit”, és mindenki ment amerre látott, Balatonra, Duna mellé, tavakhoz, erdőre – mezőre. Rengeteg élménnyel gazdagodva tért meg aztán a csipet-csapat. Köztük a fel-, és leégés tapasztalatával, a bőrhámlás tipikus jegyeit magán viselve.

Mi is ilyenkor a legrosszabb amit tehetünk?

Majd tisztelt kolléganőim - mivel „olyan ciki így hámlani” -, vadul elkezdték radírozni magukat, a bőrüket, mindenki úgy ahogy érte magát. Ezzel hamar elérték, hogy a hámlást ugyan meggyorsították, de az előbukkanó új bőr szép rózsaszínű állapotában volt még, úgynevezett nyersen, azaz még nem teljesen „megérve” a külvilággal szembeni védekezésre. Az egyetlen dolog, amit elértek ezzel, az az, hogy eltűnt a nehezen megszerzett barnaságuk is.

Hamar kiderült hát, hogy így nyár végén mi foglalkoztatja leginkább az embereket a bőrükkel kapcsolatban.

Hogyan őrizhetik meg a barnaságukat úgy, hogy közben vissza nyerjék bőrük üdeségét.

Ugyanis a nap, a szél a sós víz kiszárítja a bőrt, cserzetté téve azt. Az izzadság fellazítja a hámrétegeket, ami fokozott kipárolgáshoz, a vízveszteséghez vezet. A mai műszálas divat meg kifejezetten kedvez a testünk befülledéséhez, ezáltal szürkévé téve a bőrünket, üde színét elvesztve.

Úgy gondoltam, hogy ezt a hónapot ennek a kérdésnek a megválaszolásának szentelem. Tehát az elkövetkezendő néhány blog bejegyzésemben ezt a kérdést szeretném minél alaposabban körbejárni.

És itt a folytatás >>