Hogyan lehet 10 évet fiatalodni 2 hónap alatt?
Azt hiszem kevesen kaptunk olyan bókot, mint amilyet az egyik vendégem kapott nemrégiben.
Gondolom nő lévén te is kaptál már bókokat, amelyek között biztos voltak őszinték és kevésbé őszinték. Egy-egy őszinte bóknak, egy kedves elismerő megjegyzésnek céltáblája lenni, olyan érzés, mintha egy selyemkéz simogatná végig lelked legmélyebb rejtekét. És ebben a pillanatban boldognak és elégedettnek érzed magad. Sőt, ha ezek az apró kedves megjegyzések szíved választottjától jönnek, akkor ez az érzés hatványozottan tör rád és egyenesen elönt a boldogság.
Viszont, ahogy halad előre az idő sajnos egyre kevesebb jut ki neked is ebből, mint ahogy a 35 év feletti nők legtöbbjének. Egy idő után pedig ezek a bókok, kedves megjegyzések kezdenek elmaradozni. Már a párunk sem mondja, hogy "De szép vagy kedvesem!", vagy azt sem, hogy "Szeretem a bársonyos és sima bőrödet.", stb.
Bár a bók, ami elhangzott nem éppen nevezhető kedvesnek, sőt bóknak sem mondanám, de mindenesetre az egyik legőszintébb és legsokatmondóbb megjegyzés volt, amit valaha hallottam.
Juditnak a következőket mondta az egyik kollégája: - Magának tényleg 28 éves a gyermeke? Csak nem megrontották?
Ennél őszintébb "bókot" szerintem senki sem kaphat egy idegentől. :-)
Nemrégiben egy másik vendégemnek (aki már évek óta jár hozzám) mondta egy régi ismerőse, hogy olyan, mintha megállt volna vele az idő.
Én tudom a megoldást a problémádra. Tudom, hogy mi az amitől 5-10 évvel fogsz fiatalabbnak kinézni, és ami miatt párod újra előveszi a régi bókjait, amelyekkel szerelmetek hajnalán árasztott el téged, valamint ismerőseid is elismerően fognak rólad beszélni. Elképzelhető, hogy kortársaid irigykedve fognak tekinteni rád, amiért üdébb, frissebb, kipihentebb, és fiatalosabb vagy mint ők.
Két nagyon hatékony megoldást is tudok, amelyekkel látványos eredményeket lehet elérni. Az egyik a gyógynövényes mélyhámlasztás a másik a tű nélküli mezoterápiás kezelés. Ezek a kozmetikai kezelések tényleg nagyon hatásosak. Nem véletlenül tartoznak a mai kozmetikai ipar luxuskezelései közé.
Úgy gondoltuk, hogy idén a mélyhámlasztást párosítjuk egy mezoterápiás kúrával. Így, a két kezelésfajta kombinációjával a maximumot kapja a bőröd, amit a mai kozmetikai ipar eredményesen adni tud.
Ez egy 8 alkalmas kezeléssorozat, ami azt jelenti, hogy 8 héten keresztül heti 1x2 órát kell az életedből rá szánnod, és cserébe olyan üde, friss, és fiatalosabb bőröd lesz, amiről álmodni sem mertél.
Félárban kapod a mélyhámlasztást mindössze 30.000Ft-ért (60.000Ft helyett), ha egy 5 alkalmas mezoterápiás kezeléssel kombinálva veszed igénybe.
|
|
Kedvezményes ajánlat |
Lista ár |
|---|---|---|
|
Mélyhámlasztás |
30 000 Ft (-50%) |
60 000 Ft |
|
Mezoterápiás kezelés (5 alkalom) |
59 600 Ft (-20%) |
5 x 14 900 Ft = 74 500 Ft |
|
Összesen |
89 600 Ft |
134 500 Ft |
|
Megtakarítás |
44 900 Ft azaz 33% |
0%, azaz 0 Ft |
A két kezelést egyben megkapod most 89 600 Ft-ért 134 500 Ft helyett. Ez összességében 33% kedvezmény, mint ahogy azt a fenti táblázat is mutatja.
És, hogy még vonzóbbá tegyük a fenti ajánlatot, most először részletfizetési lehetőséget is biztosítunk a szolgáltatásra.
3x-i részletben is kifizetheted a kezeléssorozat árát, az alábbiak szerint.
1. alkalom: 30 000 Ft.
3. alkalom: 30 000 Ft.
5. alkalom: 29 600 Ft.
Szerintem ez a "kár lenne kihagyni" típusú ajánlatok közé tartozik. A teljességhez még az is hozzá tartozik, hogy a mélyhámlasztás utáni otthoni utókezelésre kapott tonik, és arckrém (Kaviczky krémek) ára nincs benne a fenti összegben, mivel ez a tétel egyénenként változik. Ezek ára bőrtípustól függően 10-15 ezer forint között van. Ezt a tételt a 2. alkalommal kell majd kifizetni.
Ez az ajánlat február 29-ig érvényes. Addig kell jelentkezni a kezeléssorozatra, telefonon, vagy a honlapunkon.
A mélyhámlasztást március közepéig meg kell ejteni, mivel eddig lehet biztonságosan a mélyhámlasztást megcsinálni.