Hogyan lehet 10 évet fiatalodni 2 hónap alatt?
Azt hiszem kevesen kaptunk olyan bókot, mint amilyet az egyik vendégem kapott nemrégiben.
Mielőtt bejelentkezne bárhova is, ezt a cikket feltétlenül olvassa el!
Kedves olvasó, előre bocsájtom, hogy ez az írás eléggé szárazra sikerült, és hemzseg az idegen orvosi kifejezésektől. Próbáltam olvashatóvá és emészthetővé tenni, de bevallom őszintén nem sikerült. Mivel ebben a témában nálam sokkal nagyobb szaktekintélyek is leírták már a weben ezeket a fogalmakat, ezért úgy döntöttem, hogy a cikkem végén felsoroltam azokat a weboldalakat, ahol mindezeket nálam okosabbak írják le. Eme kis bevezető után csapjunk a lovak közé.
A tű nélküli mezoterápia az elektroporáción alapul, mely elektromágneses hullámok sokasága. Ez az eljárás a sejtmembránon keresztül csatornákat nyit meg, és a hatóanyagok így szívódnak be közvetlenül a sejtekbe és szövetekbe. Ezáltal téve lehetővé a sejt szintű hatóanyag felszívódást az irhába. A bőrben 600-1200%-kal nagyobb hatóanyag felszívódás mutatható így ki, mint más kozmetikai eljárás során. Nagy előnye a hagyományos tűs mezoterápiával szemben, hogy az elektromágneses hullámok nem idéznek elő károsodást a kezelés során. Mivel a kezelés végén a csatornák egyből be is záródnak, így a hatóanyag csapdába esik sejt szinten.
Tavasszal az első napsugarak megérkezésekor ember fia-lánya úgy érzi, hogy újra megszületett. Végre vége a hideg, nyirkos, sötét, depressziós télnek. Mosolyogva fordulunk az első napsugarak felé. Nem is sejtve, vagy foglalkozva mindazokkal a veszélyekkel amelyek az első sugarak melengető cirógatásával együtt megérkeznek. Mi csak a testi lelki megújulásra, és feltöltődésre vágyunk.
Talán te is tapasztaltad már, hogy tavasszal a bőröd olyan mint a smirgli papír (száraz érdes tapintású), valamint „kirügyezik” a fákkal együtt. Ráadásul ég, viszket, s minimum egy számmal kisebb, vagy kettővel, mint ami nekünk kellene.
A mikrodermabrázió a leghatékonyabb módszere a mechanikai hatáson alapuló peelingnek (radírozásnak, hámlasztásnak, ki hogy szereti mondani). Bőrfiatalító, megújító eljárások közül, ez egy olyan eljárás, mely nem fájdalmas, nagyon eredményes és mindemellett minden bőrtípusra alkalmazható.
A gyantázás – más néven a Waxing – valójában nem más, mint a szőrnövési rendellenességek legősibb kezelési módja, amit DEPILÁCIÓ-nak hívuk. A depiláció a szőr nem végleges eltávolítását jelenti, ugyanis a szőrszálak keletkezéséért felelős mátrixsejteket nem pusztítja el.
Sajnos elég régen tettem közzé írásaimat itt a honlapunkon. Ez is motívált abban, hogy ismét billentyűzetet ragadjak és megírjam ezt a kis bevezető szösszenetet a pattanásokról. A másik ok amiért megszületett ez a leírás az az, hogy szeretném, ha vendégeim néhány alapvető dologgal tisztában lennének. Azt hiszem, hogy elsősorban a tinédzser vendégeim veszik majd hasznát ennek a kis összefoglalónak, amit a pattanásokról leírtam. De természetesen mindenkinek hasznos lehet, akinek vannak pattanásai, és szeretne róluk minél többet megtudni és ezáltal hatékonyabban felvenni velük a küzdelmet.
Ez egy nehéz kérdés! Ebben a cikkben szeretnék erre a nem feltétlenül triviális kérdésre választ adni, vagy legalábbis egy kis segítséget adni azok számára, akik szeretnének elmenni kozmetikushoz, de nem igazán tudják eldönteni, hogy a számukra elérhető kozmetikusok közül melyiket is válasszák.